Da Martian

Világéletemben sportoltam, rengeteg dolgot kipróbáltam az úszástól az extrém sportokon és a kűzdősportokon át a labdajátékokig. A Break tánc, a BMX terepkerékpározás és a gördeszkázás voltak a kedvenceim, de "kinőttem" belőlük. Nem azért, mert gyerekesnek tartom őket, hanem mert ahogy idősödtem, és egyre komolyabban elmélyedtem ezekben a nem veszélytelen sportágakban, drasztikusan csökkent a bevállalósságom mértéke, anélkül pedig ezeket nem lehet művelni. Korral az ember egyre könnyebben sérül, egyre nehezebben gyógyul, és munka mellett, felelősen már nem töri rommá magát, mint a szülői ház oltalmában, ahol még nyugodtan lábadozhat.. : ) Mást kellett tehát keresnem. A tánc akrobatikus részei elég közel állnak a talajtornához, így az lett az új szerelem, de a középiskolában nem volt tornacsapat, az egyesületi versenyzést meg már túl késő lett volna 14 évesen elkezdeni. Így kötöttem ki a kosárlabdánál, ami azóta is életem legnagyobb részét teszi ki: játékos, edző, szurkoló és játékvezetői minőségben is képviseltetem magam a sportágban. Immár több, mint 15 éve játszom, az általános iskolába visszajáró tanár-szülő örömkosártól kiindulva a középiskolás, majd budapesti bajnokságokon át végül a legmagasabb amatőr osztályban, NB2-ben kötöttem ki, itt játszom már vagy 10 éve. Ez tökéletes szint. Elég színvonalas és jól szervezett ahhoz, hogy komoly kihívás, és megfelelő motiváció legyen, amely rendszeres felkészülést és teljes erőbedobást igényel, de munka és egyéb tevékenységek mellett még vállalható. A futás eleinte kiegészítő kondicionáló edzésként szerepelt heti 1-2 alkalommal, majd (szakmai okokból is) elég komoly függőség alakult ki. Már a középiskola alatt is futottam reggelente, bár azoknak a terv nélküli futásoknak a célja még csupán annyi volt, hogy fizikálisan jobb legyek a többi játékosnál. 2001-ben kezdtem el komolyabban venni a futást, amikor a Nike-nál kezdtem dolgozni, és a félmaratoni rendezvényen elkapott a verseny hangulata. Elhatároztam, egy év múlva én is teljesítem. Miközben erre a konkrét célra készültem, két dolog világossá vált: 1. a futás csodálatos dolog 2. az addig fényévnyi távolságra lévő dolgok, mint például egy maraton, elérhetővé váltak. 2002-ben futottam le az első félmaratonomat és sok-sok halogatás után 2005-ben az első maratonomat. Közben rengeteg emberrel szerettettem meg a mozgásnak ezt az egyszerű módját. A következő nagy lépés 2007-ben történt, amikor megjelent a Nike+ technológia, amivel könnyen nyomon tudtam követni az addig rapszodikus és minden tervet nélkülöző futásaimat. A 2008-as évben ennek (és egy fogadalomnak) köszönhetően megdupláztam az éves futómennyiségemet, több mint 2000 kilométert tettem meg, közben váltóban kétszer körbefutottam a Balatont, párosban megnyertem egy extrém futóversenyt, és egyéni csúccsal teljesítettem a 6. maratonomat is. 2009-re még komolyabb terveim vannak, de ezúttal felkészültebben vágok neki ezeknek. Remélem a teljesítésükben sokat fog segíteni ez az oldal is! Minden hozzászólást és tanácsot örömmel fogadok! Sérülésmentes sportolást és jó egészséget kívánok minden sporttársamnak!